Mi is ez?

Mi az a Thetahealing technika?
A ThetaHealing testi, lelki és spirituális gyógyulást hozó meditációs folyamat, amelynek eszköze a közvetlenül a Teremtőhöz intézett összpontosított ima.
Ez egy filozófia és átfogó gyógyítási rendszer egyben, ami integrálja a fizikai/anyagi vagy materiális világ és az ” azon is túl ” vagyis a spirituális, vagy más dimenziók/síkok energiáival való együttműködést,melyet önkorlátozó hiedelmeink lecseréléséhez, pozitív hitrendszereink erősítéséhez, a fizikai test újrarendeződéséhez vagyis GYÓGYULÁSÁHOZ, Önmagunk megértéséhez és az emberiség érdekeit szolgáló spirituális fejlődéséhez használhatunk segítségül.
A ThetaHealingnek nincs vallásos vonatkozása. Egyetlen folyamata sem kötődik semmilyen életkorhoz, nemhez, fajhoz, bőrszínhez, hitvalláshoz vagy valláshoz.
A tiszta és Isteni théta állapotban (agyhullámban) összpontosított imáinkon keresztül képesek vagyunk kapcsolódni a mindenség Teremtőjéhez, ahol saját és -hozzájárulásukkal- mások élete is megváltoztatható, ami által úgy a testi, a lelki és a szellemi harmónia akár azonnal is helyreállhat gyógyulást hozva akár a saját akár más életében.

A tudatalatti mozgatja életünk 90 százalékát. Itt találhatók az emlékek és az érzések. A tudatalatti az autonóm (vegetatív) idegrendszerhez kapcsolódik, amely reagál és jeleket küld. Tulajdonképpen a legtöbb testi funkció automatikus, működésükhöz nincs is szükség arra, hogy a tudatos elme közvetlen üzeneteket küldjön erre vonatkozóan. De vajon hogyan reagál a tudatalatti az érzelmi ingerekre és a stresszre? Ebben a minőségében, a tudatalatti sokkal több csínytevést tud elkövetni, mint gondolnád. Feltéve természetesen azt, hogy a tudatos elme nem figyel, és nincs tudatában a történéseknek. Ahhoz, hogy irányítani tudjuk jövőbeli tudatosságunkat, meg kell értenünk azt, hogy tudatalattink miképpen próbálja úgymond helyrehozni a múltat. Mindazonáltal, a tudatalatti célja nem a szabotázs. Nem mérlegeli, hogy mi a pozitív, és mi a negatív, ő csak a hiedelmekhez való ragaszkodás által próbál megvédeni téged. A tudatalatti tárolja az összes, a földi lét során szerzett tapasztalatot és élményt. Olyan, mint egy virtuális raktár, amelyben az életünk során felhalmozott hiedelmeket tároljuk.

Amikor egy hiedelmet „valósként” fogadunk el, akkor abból program lesz, amelyet a tudatalattink tárol. Ezek a programok lehetnek számunkra kedvezőek vagy hátrányosak függően attól, hogy mik azok, és hogyan reagálunk rájuk. A TetaHealing tanításai szerint a programokat a hiedelmek négy szintjén tárolhatjuk, az alap, a genetikai, a történelmi és a lélek szintjén.
Ezeket a szinteket hivatkozásként és iránymutatóként használhatjuk a hitmunka során az egyes programok eltávolítására és újakra cserélésére.
A Thetahealing meditációs technikát Vianna Stibal hozta létre 1995-ben, saját személyes utazása során az egészségéhez. Eredeti könyve részletezi, személyes gyógyító útját és a teremtővel való kapcsolatát meditációs technikájával.

A Thetahealing technika egy spirituális filozófiát használó meditációs technika, melynek célja az elme, a test és a lélek fejlesztése és harmóniába hozatala. Ez egy összpontosított ima a Teremtőhöz mely lehetővé teszi, hogy elmédet, testedet és szellemedet a korlátozó hiedelmektől megtisztítsd és feltöltsd immár pozitív, támogató hitekkel, gondolatokkal, programokkal, hitrendszerekkel ERÉNYEKET fejlesztve mindenben, amit teszünk. A thetahealing technika pozitív, sikeres, gazdag életmódot teremt amennyiben komolyan veszed és HASZNÁLOD!

A célja az, hogy használjuk a saját és mások életének a teljes megváltoztatására és, hogy megmutassuk, megtanítsuk, hogy hogyan lehet jobb életet elérni a szeretet tiszta eszenciáján keresztül.